2. Fejezet (K)

Konoha

Aznap este a vörös hajú gyerek gyógyításával voltam elfoglalva. A fiú neve Gaara, a Homok faluból jött, vagyis onnan szökött meg. Elmondta, miért jött el falujából, és hogy miért volt sebesült. Miután végeztem a kötésekkel, a gyógyfüvekből, amit Michyo - a könyv segítségével -gyűjtött, teát készítettem, és megitattam Gaaraval. De akkor megmozdult valami. A Gaara hátán lévő izéből, valami kisodródott, és elkapta a kezemet.'Jujj! Mozog a homok!!' sikkantottam magamban, de aztán láttam, hogy ezt Gaara művelte. Ő ezt nem merte meg tenni, mert ez nála annyit jelent, hogy 'Köszönöm'. Bár nálam inkább a veszély érzetet hozta elő. Sayuri távolabb ment tőlünk, gondolom, egyrészt idegesítette az a mérhetetlenül nagy chakra, ami ebben a fiúban volt, másrészt, biztos akart lenni benne, hogy senki sem követett, vagy egyáltalán veszély fenyeget-e minket. Gaara jónéhány percig, csak minket vizsgálgatott, tudtam furcsa neki, hogy gyógyítják, főleg, hogy nők. Pontosabban egy nő, és két lány. Hiszen én már elmúltam 18 éves és nincs már sok vissza, hogy betöltsem a 20-at, hiszen a születésnapom egy hónapon belül lesz. Miközben Gaara a teáját kortyolgatta, a mai reggelre gondoltam.
"-Elmegyek!
-És az édesanyád? Itt hagyod? És engem is?
-Az édesanyám, nem a hangfalu lakója, és én sem.....Tessék? Hogy magát? -Igen...Kirari...Szeretlek! Légy a feleségem!-és felhúzta az ujjamra a gyűrűt. -Öööö...ez igazán fenséges ajánlat, gondolkodom rajta, de akkor is elmegyek. -Rendben van, de kérlek jól fontold meg, és gyere vissza hozzám, ha meghoztad a döntésedet!"
Mikor elmélkedésem végén rápillantottam az ujjamon lévő gyűrűre, aztán elkaptam a tekintetem, és Gaara fürkésző szemeivel találtam szemben magam. Egy pillanatra hátrahőköltem, de aztán rájöttem, hogy Gaaranak épp olyan furcsa egy "ábrándozó" nőt látni, mint nekem, ilyen közel lenni egy fiúhoz. Valahogy sohasem érdekeltek a férfiak, inkább az, hogy Sayunak és Michiyonak ne essen semmi baja. De most, hogy ez a Gaara gyerek itt van, szeretnék többet megtudni a falujáról. Gaara boldogan - már amennyire boldog volt- vett részt a beszélgetésben. Aznap este egyességet kötöttem Gaaraval. Másnap reggel Sayu mindenkit korán ébresztett. Michiyo meg én nem voltunk olyan éberek, mint Sayu és Gaara, de amikor megéreztem, azt a hatalmas - Gaaraénál hatalmasabb - chakra volt, aztán mikor kellő távolságban voltunk tőle, tovább indultunk Konohába. A térkép szerint még nagyon messze voltunk, de mi nagyon gyorsan odaértünk. Az út alatt Gaara végig Sayu mellett volt, én pedig Michiyo mellett. Furcsa volt ez a felállás, mivel mi mindig hárman vagyunk, de most egy taggal bővült a csapatunk. Aztán megláttam Konohát. Azt mondják ez a legnagyobb falu, de szerintem inkább város. A kapuhoz közel érve a nyakam sajogni kezdett, egy pillanat múlva megszédültem, de Michiyo szerencsére elkapott. Mindenki hitetlenkedve nézett, de bólintottam, hogy minden rendben van. Tovább mentünk egyre beljebb Konohába, és Michiyonak már megint be nem állt a szája. Az utcákon nyüzsögtek az emberek, és a ninják, mindenhol éber tekintettel figyeltek minket, de nem nagyon izgattak. Láttam hogy Gaara feszeng, de a tegnap esti alku szerint nem bánthatja a falut. Biztos voltam benne, hogy felmerült benne a kérdés: 'És ha mégis?' De tudta, hogy nem képes rá, mert nincs elég ereje hozzá, hogy ennyi ninjával, mint amennyivel az elmúlt negyed órában találkoztunk nem bánhat el. És akkor megéreztem egy szörny chakráját.
-Menjetek csak! Mindjárt megyek én is!-mondtam a többieknek.
-Rendben, de ne maradj el sokáig...-mondta Sayu rideg hangon. Komolyan mondom most már tényleg az őrületbe kerget, ezzel a hangnemmel. Megálltam az étterem előtt. A táblán ez állt: RAMEN. Na több sem kellett nekem, hiába volt az a nagy chakra nem kerekedett felül a kíváncsiságom, az étvágyamon. Szép, nyugodtan bementem, és helyet foglaltam a pultnál. A köpenyem kapucniját, nem hajtottam le, úgy gondoltam, jobb ha nem látják az arcomat. Gyorsan rendeltem, de a chakra erősebb volt, mint kintről. A mellettem ülő, szőke fiúból áradt. Egy pillanatra furcsa gondolatok keringtek bennem: 'Meg kell szerezned azt a szellemet! Legyőzhetetlen lennél!' A saját gondolataimtól megrémültem. Lehet, hogy ragadt valami gonoszság rám. Talán akkor, amikor a Reiko megsebzett. Lehetséges lenne? Lassan megettem a Ramenemet, kifizettem, majd pillanat erejéig farkas szemet néztem a fiúval. Láthatólag nem furcsállta, hogy titokzatos emberek jönnek a faluba, de bennem mégis látott valamit. Gyorsan hátáfordítottam neki, és mentem a többiek után. A Hokage "házánál" vártak rám. -Mi tartott eddig?-kérdezte ingerülten Sayu.
-Semmi...-pirultam el a köpeny alatt.-Menjünk már...-de még mielőtt bekopogtunk volna, egy szőke magas nő nyitott ajtót. Vagyis Sayuékhoz képest maga, de hozzám képest már nem annyira, hiszen én vagyok közöttük a legidősebb, de mégis a legfélénkebb. Gyönyörű hosszú szőke haja két coffba volt kötve, szemei zöldek, arca valahonnan ismerős. Aztán rájöttem, hogy a nagy saninok egyike.
-Tsunade vagyok! Gyertek be! Már vártalak titeket....-mondta azzal betessékelt minket a házba. A szoba tele volt könyvekkel, meg különféle tudományos, orvosi dolgokkal. Nagyon érdekeltek, de ahogy Sayu mondta, most a küldetésünk a fontos. Igen. Az a fontos, hogy maradhassunk, tanulhassunk, és hogy befogadjon minket a falu. Bár Sayu esetében ez más volt. Biztos vagyok benne, amint lehetősége lesz rá elszökik és itt hagy minket, de erre nem szabad gondolnom, hiszen a barátunk.-Gaara! Te mit keresel itt?-nézett rá szúrós szemekkel Tsunade úr nő, majd tekintete Sayurira siklott. Mikor levette a kapucnit, sokkal jobban érezte benne a Reikut, tudom, hogy érezte. Mindenki ezért bámult meg minket, mert Sayuriban ott van a leghatalmasabb szellem, amit valaha ismert a világ. -Velünk van....-mondta magabiztosan, és hidegen.-Alkut kötött Kirarival, és velünk is...
-Kirari?-lepődött meg.-Hmm....-egy pillanatra elgondolkozott, majd a remény apró lángja csillant meg a szemében. Bár nem tudtam, mire vélni, nem foglalkoztam vele.
-Igen!-ujjongott Michiyo, majd ő is levette a kapucniját. Már csak én álltam ott köpenybe burkolózva, de nem vettem le.
-Én vagyok az...-szólaltam meg a kelleténél hidegebben. Az előző incidens a Ramen étteremben, valahogy, mintha megváltoztatott volna. De nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam.-Kirari Senju.-levettem a kapucnit, és egy bájos mosolyt küldtem felé. Végre visszatértem. Nem érdekel senki, és semmi. Főleg nem az a szőke gyerek. Csak az a fontos, hogy az maradjak aki vagyok. Tsunade furcsa képet vágott, mint aki szellemet lát, majd újra az a komoly Hokage lett. Karba fontam a karom a mellkasomon. Tsunade tekintete a gyűrűmre siklott, a kis kőre, amibe egy hangjegy volt vésve. Láttam, hogy nézi a gyűrűmet, ezért gyorsan a köpeny alá rejtettem.-Szeretnénk, ha....
-Rendben!-jelentette ki, majd jelentőség teljesen elfordult.
-De még el sem mondtam, hogy....
-Itt szeretnétek élni....rendben van! Maradhattok! Kakashi!-vágott a szavamba, majd hirtelen megjelent egy szürke hajú, kendős férfi. Szemére húzva a falu jelképes fej pántját. Ahogy végig néztem rajta kellemes borzongás futott végig rajtam.
-Tsunade...-térdelt le. -A te csapatodba osztom ezeket a lányokat! Gaara te gyere velem!-mondta, majd elindult egy másik szobába Gaaraval. Kakashi végigmért mindhármunkat. -Letettétek a chuninvizsgát?-nézett Sayura, és Michiyora. Elfojtottam egy mosoly, persze Sayu ezt rossz néven vette.
-Nem tudom maga mit gondol rólunk, de nekünk edzenünk kell!-jelentette ki Sayu, és kiviharzott az ajtón, Michiyo pedig utána. Kakashi sensei egy értetlen nézést küldött felém, majd végig mért.-És te?-úgy kérdezte, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Csak egy vállvonásra futotta, és már is Sayuék után viharoztam. Persze ezt biztos rossz néven vette, de nem bírtam tovább ott. Kakashi aznap este megmutatta a szállásunkat, mi pedig vagyis én és Michiyo,-mert Sayu még mindig az egy ablakpárkányon ülve elmélkedett- bedőltünk az ágyba és mosolyogva felsóhajtottunk.